Géniusz, az alkimista

Írta: necromanmk2
2010. March 9.

Március 3-5 között leadott a Magyar Televízió egy hazai készítésű, három részes minisorozatot, a Géniusz, az alkimistát. Ez önmagában még nem lenne indok a véleményezésre, ha a címbeli foglalkozás révén nem került volna bele némi misztikum-fantasztikum a műbe.

   Tovább olvasom »

Megjelent a Karr-Khazad kapui

Írta: hanna
2010. February 14.

A most megjelent M.A.G.U.S.-antológiában az írókör egyik tagja, Jámbor Attila is szerepel Holtak alatt, élők felett című novellájával.

Pályázati felhívás illusztrátoroknak és meseíróknak

Írta: hanna
2010. February 14.

 Figyelem! Nevezési díjas pályázat, ugyanakkor a díjak arányban állnak a nevezési díjjal.

 „Együtt lenni jó!”–„A mesék és illusztrációk segítségével küzdjünk együtt a szegénység és a társadalmi kirekesztés ellen!”

A pályázat témája: „Küzdelem a szegénység és a társadalmi kirekesztés ellen.”    Tovább olvasom »

“CALAMUS SCRIPTORIUS” - az Irodalmi Rádió folyamatos pályázata

Írta: raves
2010. February 8.

A sikeres pályázó lehetőséget kap az Irodalmi Rádió hangzó- és nyomtatott kiadványsorozataiban, rádióműsoraiban, felolvasóestjein, netköteteiben

való megjelenésre; valamint az Irodalmi Rádió MP Programjába való belépésre is!

   Tovább olvasom »

Emberi mélységek – a Fiction Kult irodalmi pályázata

Írta: raves
2010. February 1.

Pályázók köre

Hazai és határon túli szerzők is pályázhatnak, kizárólag magyar nyelven írt, más médiumban még nem publikált saját alkotásokkal.

 

Pályázat témája

Az emberi lélek még most is nagy talány számunkra. Sokan próbálták már meglelni a helyét testünkben, vagy épp a biológia segítségével tudományosan igazolni létezését, de ezidáig senkinek sem sikerült felfednie titkát. Ugyanakkor nemcsak meghatározni, de hitelesen papírra vetni sem könnyű egy ember lényét, a lelket, érzelmeket, emberi mivoltunkat. Talán emiatt a fantasztikus irodalomban is meglehetősen ritkán találkozunk valódi, hús-vér karakterekkel és még ritkábban engednek bepillantást a szerzők a szerepek mögé, a lélek mélységeibe.

Pályázatunkra olyan írásokat várunk, melyek hitelesen képesek megragadni az ember legsötétebb vagy legfényesebb pillanatait, s közben az embert magát, a falak és maszk mögött rejtezőt. Fentieken túl csupán annyi a tartalmi elvárásunk egy-egy történettel kapcsolatban, hogy megjelenjen benne a fantasztikum is valamilyen formában (az űroperettől egészen a csak néhány apró fantasztikus elemet felvillantó misztikus művekig bármi szóba jöhet).

Egy alkotó több írással is nevezhet.

     Tovább olvasom »

Folyamatos irodalmi pályázat: IPM magazin

Írta: csag
2010. January 23.

Az IPM (Interpress) magazin nyílt pályázatot hirdet kortárs szépirodalmi művek létrehozására.

   Tovább olvasom »

A Napút Kiadó ismét meghírdette szokásos pályázatait

Írta: csag
2010. January 10.

A Napút Kiadó és a Napkút folyóirat ismét meghirdette szokásos, évente kiírásra kerülő pályázatait.

A haiku és haibun pályázat idei témája: “a   h a l o m,  a   h e gy,  a   d o m b”, a leadási határidő pedig február 11.

A 2010-re kiírt kortárs irodalmi művek pályázatának leadási határideje november 1., és nincs tematikai megkötés.

A pályázati kiírások teljes szövege itt olvasható.

XII. Aquincumi Költőverseny

Írta: Cartwright
2010. January 3.

A pályázatra klasszikus formában (alkaioszi, szapphoi, anakreoni, disztichon stb.) írt műveket várnak, egy témában legfeljebb kettőt. Az idei pályázat témája az EPISTOLA (élő vagy holt személyhez, vagy akár a “csikóbőrös kulacs”-hoz)
Egy-egy vers terjedelme ne legyen több 32 sornál!

Beérkezési határidő: 2010. május 10.

   Tovább olvasom »

Lidércfény novellapályázat

Írta: pampalini
2010. January 1.

A Lidércfény Online meghirdeti V. novellapályázatát, több kategóriában a
A sötét varázslók élete nem csak játék és szórakozás” címmel. :D
A pályázat leadási határideje: 2010. április 30., péntek, éjfél.    Tovább olvasom »

Minden kedves látogatónknak, barátunknak Békés Karácsonyt és Boldog Új Évet Kívánunk!

Írta: Marco
2009. December 23.